Otthon

Azon gondolkoztam, vajon a lelkem mindig nyugtalan marad e, mint a hűvös nyári szél, amely cikázik a város falai között. Menedéket, megnyugvást keresve, arra várva, hogy ott és akkor majd még jobb lesz. Igen lehet, hogy elégedetlen vagyok, de valami kettősség azt mondja, valahol mélyen belül, hogy ez visz előre, pont ez az ami előre mozdít, ami új utakra terel. Gondolatot, vágyat és késztetést ébreszt, bennem, bennünk, hogy a világ ahol élünk még jobbá legyen. Nem simulhatunk bele az elfogadásba, a beletörődésbe. Ki kell mondani, sőt érezni kell, hogy ami nem elég, az lehet több is, szebb is, színesebb, tisztább is, és tényleg elég az hozzá, hogy mi szebbnek, jobbnak akarjuk látni, hisz így erő, és tett vágy lesz bennünk, hogy mi magunk azokká váljunk, s a rendszer vagy játék - kinek, hogyan tetszik- részeként hatalmunk van tényleg szebbé tenni.
Egy lépés, egy gondolat, egy apró cselekedett is elég, talán egy mosoly amit nem vártak el, egy ölelés amire senki nem számított, egy pár forint a koldusnak, egy simogatás az arra tévedő kóbor kutyának. Ezek az energiák szerintem szárnyra kapnak s ezerszeres erővel hatnak az egészre.

Velem főleg olyankor fordul elő, hogy valami földi jóra lelek, amikor csak „véletlen” utakon bóklászom, s egyszer csak hirtelen, egy darabnyi mennyországba kerülök, ami pont úgy ölel át, mint édesanyám szerető karja. Szinte felbecsülhetetlen az, amikor útközben találsz egy helyet, ahol a város fogatagán innen és túl, pont úgy potyognak le a gyümölcsök a fáról, mint egy vidéki kis apró faluban, ahol egy nagyi épp úgy hajtja be a kiskaput csókot dobva a gyerekei, éppen elhajtó autója után, mint ahogy a Te nagyid integet. Ilyenkor jövök rá igazán, hogy az Otthon ott van ahol Te teremted magadnak, mert ez benned Van. Ott él, lehet olykor éppen szunnyad, de csak meg kell keresned, ha éppen a szülői oltalomra, ölelésre vágysz. S bár lehetsz bárhol, ez az, az érték, amit Otthonról hoztál, ami mindig ott van neked a mindennapokban, az egész út során.Rövid időre elhalkul a város zaja, s ha eléggé jelen vagy, akkor talán a saját belső zajod is elhallgat, s ilyenkor összemosódnak a színek és a fények, s hirtelen minden mást élesebben látsz! Ez nem szerencse, látásmód kérdése. Szép hetet mindenkinek!