Korai ál/harcos bálból nyugalomra ébred a megfáradt test,
Napsugarak fényében a lélek, gondtalan tündértáncot lejt az úton.
Otthont, megnyugvást hajszoló bolond sminkjét lemosva, tér magához az időtlen mában.
Feloldozó imát mormolva maga elé, hálával a tegnapért is.
Holnap majd újra lehet egy a sokból aki érez.
