Szeretlek Szeptember

Ősszel a színek a fények, a zajok mind elemeimre ébresztenek. Zűrzavar, kavalkád, személyesre vett figurák. Ezt hozta a várva várt harmincadik szülinap élmény. Szertelen öröm, és felhőtlen könnyek. Ajándékba őszinte szeretettel olyan mértékű önmagam mélyére tekintést kaptam, ami eddig szinte ismeretlen mélységekbe és magasságokba sodor. Ez nagy szó mert a temperamentumom egyébként is szélsőséges. Valami eddig ismeretlen bizonyosság fogja napok óta a kezem, tart a földön, kitisztult szemmel, kristály tisztán megfogalmazott mondatokkal, helyben, időben, térben eltalált szavakkal. A tükörkép, az arc aki most nézz vissza rám, rég nem látott ismerős. Aki most néz rám vissza az pont az a kislány, aki hosszú hosszú ideje próbál megérteni, választ kapni vagy adni a fel nem tett kérdésekre. A betelt pohár most csordul túl szeretettel, megbocsájtással, bizonyossággal. Valami jelenleg,elemi erővel késztet a rendrakásra, immáron belül is, mélyről. A kocka és a megoldás el van vetve. Közel az aratás időszaka. Mostantól  szeretettel ölellek türelem... A változásra nem korral érik meg az ember. 

Vattacukor

Lelkek, hozzánk kötve, régi lezáratlan, esetleg be nem fejezett ügyek, kísérők, barátok, társak az út közben, azok akik alakítják mosolyunk, vonásaink, szokásaink. Változó kit, mennyi időre, miért, vagy akár újra és újra rendel mellénk az univerzum. Ők azok, akik szemén át a saját lelkünket tisztábban látjuk. Azok akik megítélnek és a szemedbe, még inkább a lelkedbe mondják az igazat, hogy épülhess. Néha szép szóval, kedvességgel, szeretettel, olykor keményen, akár bántással, fájdalmat okozva járulnak hozzá, hogy azok legyünk akiknek éppen lennünk kell. 
Fontos, hogy nevet adjuk nekik! Személyesítsük meg őket akár színekkel, illatokkal, ízekkel, bármivel ami közelebb hozza őket hozzánk. Hatunk a világra, mindannyian össze vagyunk kötve, ezért érdemes figyelnünk egymásra.Nem biztos, hogy az adott pillanatban, tudjuk mi a pontos szerepünk a másik életében, felelősek vagyunk másokért. Engedjük meg magunknak, hogy feltöltsük a másik auráját például málna ízű, levendula színű, vattacukor illatú fekete csoki krémmel, mert akkor és ott ez valakinek a világot jelentheti.

Versekbe szedett múlt tagolatlanul

A LÉTNEK az a része...
/úttalan, bizonytalan/
Kiragad a félelem.
Sírás vagy Hang.
Könnyű, de munka.
Füst, a hamu már halott,
SZÉP; bánt a MAGAM.
Tiszta,de nem fény...
Eső, s vele Én!
Az idő s (nincs) Vége.

---------------------------------------------------------------


Változásban érik össze, 
Valóvá a képzelet...
Láthatatlan fátylat bont Színtelenné a félelem.

Minden ő most, s egyszerre semmi sem.
Vérben úszó test közelből merít erőt kedvesen.
S szívben forr most össze lelkünk;
mint test a testben szüntelen.

Enyém. tiéd nincs most helye.
A két testnek egyben egy a neve.
Szelíd könnyel nem engedlek,
Halálodig tartom tested éberen...
Könyörögve kérlek Téged, légy nappalom s éjjelem!

-------------------------------------------------------------

Hogy csak a lét legyen
Lett a szó,
hogy ne legyen jó.
Aztán jött a test,
hogy hordhasd
színes Álarcokat fest.
És van a szív,
hogy kérd a fényt; tegyen követ eléd.

-------------------------------------------------------------

Szeresd azt a napot, ahogy senki sem szerette.
Lelkem tengerében kereslek remegve.
Tündöklő kis - csillag - ragyogott az égen,
szemeid hevében, lebeghet a fényben.

Virágzik, tündököl, hisz ez a játék része.
A cél az, hogy a tenger ezt ne vegye észre.
Vihar lép a képbe, ő lesz most az úr,
a Mi csillagunk akkor sem fakul.

Elmúlnak az évek, tova tűnnek percek,
már nem is tudjuk,tudom hogyan szeressek.
Nem lesz már szó, az érintés is csak példa.
Csak, hogy tudd milyen lenne ha igazi volna.

-------------------------------------------------------------

A szív nyomába két árnyalak lép, az egyik szürke a másik fehér.
Halovány fényt tép ki szeméből sors,
Vágyhatatlan álmommal magához vonz.

Színtelen kavalkád tisztul, szelídül,
miközben a szürke a fehérben csöndesen elmerül.
Legyen ő a győztes, határoz a méreg,
Sorsot szülve bátran, menekül a lélek.

Alaptalan vágyak remegnek a hévben,
mialatt álomba merül védhetetlen énem.
Bosszút áll a szürke, galádul a fehéren.
Az küzd szótlanul, halkan a halott merésszel.