Hellooo Me!

Tudom, hogy a most általam fel nem tett, illetőleg boncolgatott költői kérdésnek nagymértékben köze van a ki és vagy feldolgozott feladatokhoz, pontosabban a feldolgozottság szintjéhez. Azt sem tudom más ezzel pontosan hogy is van, de nálam főleg mostanában, természetesen ismert okokból, az egom egyszer csak fogja magát egy adott szituációban és ajtóstól ront a házba. Fogalmazhatnék úgy is, hogy színre lép, tekintve, hogy ilyenkor konkrétan Ő nyilvánul meg, reagál a másik vagy mások akciójára. Nem tagadom és elhiszem, hogy furcsa, hogy az egot magát Ő-vel, harmadik személyként nevezem meg, de tény ugyanakkor, hogy ezekben az esetekben a szó szoros értelmében kívülről látom magam és a helyzetet egyaránt. Érzem, hogy az Önvalómat vajmi kevéssé érdekli például az adott konfliktus, vagy a hozzám intézet mondatok sokasága „alapesetben” a gyári beállítások tükrében, nem ezt váltaná ki belőlem. És mégis a papírformának megfelelően Ő játssza a hozott mintát, szerepet. Volt olyan, hogy azt gondoltam, ez kész téboly és biztos, hogy nem vagyok normális. Hisz tudom, hogy ez nem is én vagyok és Atyaúristen, bizonyára megzavarodtam, ha tényleg a színfalak mögül csendben lesem, mi zajlik az előtérben. (Feltételezem, most akad olyan aki tényleg az gondolja, hogy ezer százalék, hogy nincs minden rendben a fejemben – egyébként nincs és ez így van jól!). Azonban a magam és mások megnyugtatására is jelezném, hogy mostanra már tisztén látom mekkora lehetőség is mindez a mélyebb önismeretre. Mondhatnám, egyszerre két fronton kapok esélyt a tanulásra. Önmagamban, tényleg legbelül lemegy a jelenet abban a formában, ahogy minden a legegyszerűbb, hatékonyabb s a többi lenne, a felszínen meg a kontrollcsoport néhány „hibával” elvégzi a piszkos munkát. Nevezhetném egyébként házi feladatnak is, mert a háttérből a lélek mint szerető tanítónéni mondogatja, hogyan is kellene azt a fránya tollat fogni, amivel az élet című könyvecskébe írogatjuk az eseményeket, történeteket. A jó hír az egészben az, hogy úgy veszem észre, lépésről lépésre, látszik a fejlődés. Egyre különfélébb leckékkel találom szemben magam, pedig volt idő, nem is rövid amikor azt éreztem, folyton ugyan abba a tócsába léptem mint korábban már meg annyiszor. Hangsúlyozom itt nem csak és kizárólag párkapcsolati témákra gondolok, sőt nevezzük emberi kapcsolatoknak, és helyzetmegélésnek a teljesség kedvéért. Bennem megvan a szándék, és az indíttatás, hogy elemezzem magamat valamint, hogy felismerjem, mikor, mivel, és azzal éppen hányadán is állok. Viszont félhangosan hívnám fel a figyelmet, ha tapasztalsz és biztos, hogy tapasztalsz hasonlót, akkor érdemes kicsit tüzetesebben megvizsgálni Önmagad és az általad a különböző helyzetekre adott válaszokat. Főképp azért, hogy észre vedd, ha esetleg állóvízben horgonyoztál le, ahol mindig ugyanaz a vihar tombol. Ha van kedved és lehetőséged, segíts magadnak hadd folyjék a lélek, bár idővel az univerzum úgyis a megfelelő irányba terel, viszont én úgy gondolom, lelkesebben tudsz a leckének feszülni, ha lelkesen állsz hozzá.