A LÉTNEK az a része...
/úttalan, bizonytalan/
Kiragad a félelem.
Sírás vagy Hang.
Könnyű, de munka.
Füst, a hamu már halott,
SZÉP; bánt a MAGAM.
Tiszta,de nem fény...
Eső, s vele Én!
Az idő s (nincs) Vége.
---------------------------------------------------------------
Változásban érik össze,
Valóvá a képzelet...
Láthatatlan fátylat bont Színtelenné a félelem.
Minden ő most, s egyszerre semmi sem.
Vérben úszó test közelből merít erőt kedvesen.
S szívben forr most össze lelkünk;
mint test a testben szüntelen.
Enyém. tiéd nincs most helye.
A két testnek egyben egy a neve.
Szelíd könnyel nem engedlek,
Halálodig tartom tested éberen...
Könyörögve kérlek Téged, légy nappalom s éjjelem!
-------------------------------------------------------------
Hogy csak a lét legyen
Lett a szó,
hogy ne legyen jó.
Aztán jött a test,
hogy hordhasd
színes Álarcokat fest.
És van a szív,
hogy kérd a fényt; tegyen követ eléd.
-------------------------------------------------------------
Szeresd azt a napot, ahogy senki sem szerette.
Lelkem tengerében kereslek remegve.
Tündöklő kis - csillag - ragyogott az égen,
szemeid hevében, lebeghet a fényben.
Virágzik, tündököl, hisz ez a játék része.
A cél az, hogy a tenger ezt ne vegye észre.
Vihar lép a képbe, ő lesz most az úr,
a Mi csillagunk akkor sem fakul.
Elmúlnak az évek, tova tűnnek percek,
már nem is tudjuk,tudom hogyan szeressek.
Nem lesz már szó, az érintés is csak példa.
Csak, hogy tudd milyen lenne ha igazi volna.
-------------------------------------------------------------
A szív nyomába két árnyalak lép, az egyik szürke a másik fehér.
Halovány fényt tép ki szeméből sors,
Vágyhatatlan álmommal magához vonz.
Színtelen kavalkád tisztul, szelídül,
miközben a szürke a fehérben csöndesen elmerül.
Legyen ő a győztes, határoz a méreg,
Sorsot szülve bátran, menekül a lélek.
Alaptalan vágyak remegnek a hévben,
mialatt álomba merül védhetetlen énem.
Bosszút áll a szürke, galádul a fehéren.
Az küzd szótlanul, halkan a halott merésszel.
/úttalan, bizonytalan/
Kiragad a félelem.
Sírás vagy Hang.
Könnyű, de munka.
Füst, a hamu már halott,
SZÉP; bánt a MAGAM.
Tiszta,de nem fény...
Eső, s vele Én!
Az idő s (nincs) Vége.
---------------------------------------------------------------
Változásban érik össze,
Valóvá a képzelet...
Láthatatlan fátylat bont Színtelenné a félelem.
Minden ő most, s egyszerre semmi sem.
Vérben úszó test közelből merít erőt kedvesen.
S szívben forr most össze lelkünk;
mint test a testben szüntelen.
Enyém. tiéd nincs most helye.
A két testnek egyben egy a neve.
Szelíd könnyel nem engedlek,
Halálodig tartom tested éberen...
Könyörögve kérlek Téged, légy nappalom s éjjelem!
-------------------------------------------------------------
Hogy csak a lét legyen
Lett a szó,
hogy ne legyen jó.
Aztán jött a test,
hogy hordhasd
színes Álarcokat fest.
És van a szív,
hogy kérd a fényt; tegyen követ eléd.
-------------------------------------------------------------
Szeresd azt a napot, ahogy senki sem szerette.
Lelkem tengerében kereslek remegve.
Tündöklő kis - csillag - ragyogott az égen,
szemeid hevében, lebeghet a fényben.
Virágzik, tündököl, hisz ez a játék része.
A cél az, hogy a tenger ezt ne vegye észre.
Vihar lép a képbe, ő lesz most az úr,
a Mi csillagunk akkor sem fakul.
Elmúlnak az évek, tova tűnnek percek,
már nem is tudjuk,tudom hogyan szeressek.
Nem lesz már szó, az érintés is csak példa.
Csak, hogy tudd milyen lenne ha igazi volna.
-------------------------------------------------------------
A szív nyomába két árnyalak lép, az egyik szürke a másik fehér.
Halovány fényt tép ki szeméből sors,
Vágyhatatlan álmommal magához vonz.
Színtelen kavalkád tisztul, szelídül,
miközben a szürke a fehérben csöndesen elmerül.
Legyen ő a győztes, határoz a méreg,
Sorsot szülve bátran, menekül a lélek.
Alaptalan vágyak remegnek a hévben,
mialatt álomba merül védhetetlen énem.
Bosszút áll a szürke, galádul a fehéren.
Az küzd szótlanul, halkan a halott merésszel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése