A napokban igen sokszor jártak a gondolataim, a feltétel nélküli szereteten. Szerintem aki azt állítja, hogy képes ezt az érzést illetve állapotot huzamosabb ideig állandósítani, az valószínűleg az egyik legnagyobb önbecsapás áldozata. Ugyan nem állítom, hogy ez nem csak egy saját "különvélemény" illetőleg az én egyik hiányosságom. Azonban abban biztos vagyok, hogy ha megvizsgáljuk az összes jelenlegi emberi kapcsolatunkat, akkor igen gyorsan nyugtázhatjuk, nem is olyan egyszerű ezt a feltétel nélküli dolgot érzés szintjén gyakorolni. Természetesen mindennek megvan a maga oka, annak is, hogy miért és mennyi ideig engedünk be a saját világunkba valakit, vagy épp egy bizonyos idő után miért zárunk ki kérdés nélkül onnan bárkit. Hisz minden leckének lejár a szavatossága, ha megtanulandót magunkévá tettük. Az, hogy ténylegesen egy világban élünk e, vagy épp hajlandóak vagyunk a saját belső világunkban is olykor mélyebbre tekinteni, szerintem alapvetően meghatározza, hogy a hozzánk kapcsolódó emberek, lelkek érkezését, távozását hogyan éljük meg. Ez is csak döntés kérdése. Én bevallom, hogy nekem a feltétel nélküli szeretet néha nehezen megy, olykor még a hozzám igazán közelállókkal szemben is. Nem vitatom és persze lehetséges, hogy ez is a belső békével kezdődik. A mai felismerésem mégis az, hogy jól van ez így, mert a szándék, az eszköz, a hajlandóság, mind az én kezemben vagy szívemben van az elfogadásra, legyen szó Önmagamról vagy bárki másról. Ezt tisztán látni egy napra éppen elég. Azért halkan jegyzem meg, remélem vannak akik még jó ideig maradnak köreimben, tükröt, leckét, tartva néha elveszett lelkem elé. Magamnak pedig ígérem, maradok tisztelettel időről-időre :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése